Az utóbbi években nagyon megváltozott az emberek szokása azzal kapcsolatban, hogy miként fogyasztják a zenei termékeket. Régen még hatalmas érték volt, ha meg tudtuk szerezni a kedvenc bandánk lemezét. Ezt a fajta korlátozást pedig nem lehet mesterségesen visszahozni. Ennek pedig megvan a jó és rossz oldala. A jó oldal természetesen az, hogy sokkal többféle zene megtapasztalására van lehetőségünk, mintha csak a közeli CD boltra kellene támaszkodnunk. A negatívum pedig, hogy sokszor elértéktelenednek ezek az élmények.
Hiszen mindig csak a következő számot akarjuk meghallgatni és sokkal könnyebb ráunni valamire, ha végtelen mást is választhatunk… Én ezt újból és újból felfedezem. Éppen ezért érdemes valami szabályrendszert létrehozni, amely segítségével egy kicsit kordában tudjuk tartani az emberi elménket. Így pedig tényleg át tudunk élni új zenei élményeket és nem csak egy katalóguson fogunk végigmenni. Persze vannak olyan dolgok, amiket nem engednék el a modern világ kényelmei közül. Az egyik ilyen, hogy egy olyan szuper ajándékötleteket, mint a pólónyomtatás, most már könnyen el lehet intézni az interneten. Persze ahány oldal, annyira változó a minőség is, viszont nekem idáig a LolMarkt-tal semmi gondom nem volt. Éppen az anyukám szülinapjára készültem, mikor a keresőben rátaláltam a LolMarkt oldalára…
Már első ránézésre szerelem volt, mivel minden egyes kis részlet a helyén volt náluk. A kezdőlap könnyen átlátható és nem kell sokat kattintgatni, mire megtaláljuk azt a pólót, amit mi szeretnénk. Ettől függetlenül mindenkinek azt ajánlom, hogy töltsenek egy kis időt a kezdőlapon is, mivel rengeteg ötletet lehet gyűjteni. Az egyik barátomnak is nemsokára szülinapja lesz és ezzel kapcsolatban is nagyon sok jó designt láttam. De persze az anyáknak van külön részlege is. Ahhoz, hogy ezt elérjük, csak le kell tekernünk az oldal aljára és kiválasztani a megfelelő kategóriát. A címkék mind egyértelműek, úgyhogy nem kell azzal vesztegetnünk az időnket, hogy a sorok között próbálunk olvasni. Korábban mindig plázákban szoktam látni pólónyomtatással foglalkozó bódékat, de össze se lehet hasonlítani őket az internetes bolt kényelmével!
Na meg persze a választék sem egyforma. A LolMarkt oldalán nem túlzás az, hogy szinte bárki számára találhatunk egy olyan pólót, ami tökéletesen illik a személyiségéhez. Még én is meglepődtem, hogy mennyire eltalálta az egyik póló, anyukám érdeklődési köreit. Azoknak, akik imádják a filmeket, rengeteg ilyen témájú póló is kapható, úgyhogy érdemes végigböngészni az egész listát. Bár ebben nem lesz olyan egyszerű dolgunk, mivel csak az anyás részlegben több, mint száz póló elérhető. A választékot természetesen személyre szabhatjuk különböző szűrőkkel. A személyre szabás pedig a pólónyomtatás kapcsán is igaz, mivel megadhatjuk, hogy milyen méretű és színű legyen a póló. A méret egy hatalmas megkönnyebbülés, mert sokszor történt már meg velem, hogy elmentem a ruhaboltba és pont „L-es” nem volt kapható. A LolMarkt oldalán azonban ettől nem kell tartani. Ha pedig mégis félremenne valami a számításban, akkor visszafizetési garanciát is igényelhetünk.
Teljes magabiztossággal adtam le a rendelésemet. Behelyeztem a kiválasztott pólót a kosárba, megadtam a szállítási adataimat, végül pedig kiválasztottam, hogy miként szeretnék fizetni. Az egész folyamat nem vett igénybe többet pár percnél. Ezután pedig csak pár napot kellett várnom és a pólónyomtatás már kész is volt. Anyukám teljesen meghatódott és nagyon örült az ajándéknak.